Rólunk
Üdvözöllek az oldalunkon!
Kalmár Csilla kozmetikus és sminktetováló vagyok.
A kozmetika imádata egészen korán 13 éves koromban kezdődött el, ekkor már tudtam, hogy ez lesz a hivatásom.
Andival a múltunk a középiskolára nyúlik vissza. Osztálytársak voltunk, még a 2000-es években.
2008-ban végeztünk gyakorló kozmetikusként, azóta is töretlen a szakmai pályafutásunk.
A kozmetika mellett lett egy másik szerelmem a sminktetoválás. Erre a pályára 2015-ben léptem. Mindkét területen folyamatosan fejlesztem magam. Volt szerencsém remek hazai és külföldi képzéseken részt venni.
Munkám során prémium anyagú, orvosi tisztaságú kozmetikumokkal és pigmentekkel dolgozok. A minőségi hatóanyagokon kívül fontos számomra a folyamatos szakmai fejlődés, a napra kész tudás, hogy vendégeim elvárásait maximálisan ki tudjam elégíteni. Sminktetoválás során célom a kifinomultság, a természetességre való törekvés, az ízléses tartós smink kivitelezése. A precizitás mellett biztosítom Neked a személyre szabott sminktetoválást az igényeidnek és a személyiségednek megfelelően.
Törekvésem demonstrálni hölgy társaimnak, hogy egy exkluzívan elkészített sminktetoválás nem “kiabál” az arcon. Úgy gondolom, hogy minden Nőt szebbé tesz a finoman kivitelezett tartós smink.
Tarts velem, hogy növeljem a szépségedet és a magabiztosságodat a nap 24 órájában.
Csilla